Szép Bencehumorista · bűvész · műsorvezető

Bűvésztrükkök a Balatoni nyár c. műsorban

Szép BenceHÍREK

Bűvésztrükkök segítségével propagáltam a Stand Up Brigád humorista-társulat III. Humor a Völgyben ingyenes humorestjeit a Balatoni nyár című tv-műsorban, sőt, a Bencsura Zoltán paralimpikon sportoló támogatására létrejött jótékonysági akcióról is tudtam beszélni az egyik bűvésztrükk előadása alatt.

Bűvésztrükkök

Bűvésztrükkök bemutatására nem először kért fel a Magyar Televízió, hiszen bűvészműsort gyerekeknek legutóbb márciusban készítettem az m1 Család-barát című műsorában.

A Balatoni nyár szerkesztői eredetileg egy bűvésztrükk prezentálását kérték tőlem, 2 percben, de amikor megérkeztem a helyszínre, kiderült, hogy 9 perc áll a rendelkezésemre, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom még legalább egy mutatványt.

Akkor jutott eszembe a papírlapos bűvésztrükk, amire szerencsésen fel tudtam főzni a leglényegesebb mondanivalóimat. Az egyik szerkesztővel gyorsan elrohantunk nyomtatni (a világ végére), de szerencsére még időben visszaértem a felvételre.

<img class="size-full wp-image-562 " alt="Bűvésztrükkök a Balaton nyár c. műsorban" src="/img/blog/2014/07/buvesztrukk.webp" width="568" height="393" / loading="eager" fetchpriority="high" decoding="async" srcset="/img/blog/2014/07/buvesztrukk-480.webp 480w, /img/blog/2014/07/buvesztrukk.webp 1400w" sizes="(min-width: 828px) 720px, 92vw">

A videó végén látható bankjegyes bűvésztrükk bemutatása pedig azért volt izgalmas a számomra, mert még soha nem próbáltam. Még csak nem is gyakoroltam. A bankjegyes trükköt ugyanis előtte nap kaptam és még arra sem volt időm, hogy gyakoroljam, a Balatoni nyárban is csak azért tudtam megmutatni, mert pont benne volt a táskámban.

Kautzky Armand színművésznek meg nagy respekt, hogy bevállalta a poharas bűvésztrükk végrehajtását, hiszen adás után is elmondta, attól félt, le fogja önteni magát.

A videót nagyon köszönöm Markó Évinek és Andrásnak, a fotót pedig Gál Zsigmondnak!

HívásAjánlatot kérek