Aranyosi Péter megrendelése


A magyar stand up comedy egyik legnépszerűbb fellépője, a Karinthy-gyűrűs humorista megrendelhető céges rendezvényre!

Aranyosi Péter megrendelése

Aranyosi Péter megrendelése céges rendezvényre egyszerűen és gyorsan!

Aranyosi Péter humorista

Aranyosi Péter humorista a Showder Klub indulása óta tartozik a legnépszerűbb és legjobb stand up előadók közé.

2017-ben Aranyosi Péter (hivatalos nevén Aranyosi Péter György) nyerte el a Karinthy-gyűrűt (a humoristák számára alapított legrangosabb elismerést), 2018-ban pedig szülővárosától, Miskolctól kapott Múzsa-díjat.

A tank- és II. világháború-mániás Aranyosi az iskolai tanulmányait a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán végezte - műsoraiban rendszeresen bemutatja iskolai élményei. 

A főiskolai gyakorlatát a Magyar Rádió Rádiókabaréjában töltötte, amelynek később munkatársa lett, majd Fábry Sándor meghívására az Esti Showderhez került. A műsor indulásakor a Design Center rovat felelőseként dolgozott. Közönségszervezője volt a Mónika shownak is, majd hosszas unszolás után a Godot Dumaszínházban lépett színpadra stand up comedy műsorával. Indulása óta vezető humoristája a Showder Klubnak. Nős, feleségével 2 fiút nevelnek.

Aranyosi Péter megrendelése

Aranyosi Péter megrendelése


Aranyosi Péter a legtöbbször csak céges rendezvényekre rendelhető, a humorista ritkán vállal családi rendezvényeket (házassági évfordulót, születésnapot), esküvőkön már NEM lép fel, és szabad téri, nyilvános rendezvényeken (falunap, városnap) is csak bizonyos feltételek teljesülése esetén tart műsort.

Aranyosi Péter megrendelése esetén érdemes telefonon egyeztetni a rendezvény körülményeiről!


Aranyosi Péter telefonszáma-elérhetősége nem kiadható, de a műsorával kapcsolatban a következő telefonszámot érdemes hívni:

+36 20 20 99 7 99

Ne felejtsük el, hogy Aranyosi Péter elsősorban céges rendezvényre rendelhető, csak néhány esetben tud más jellegű rendezvényre ajánlatot adni! 

Aranyosi Péter műsorának megrendelése esetén a hangtechnikáról és a hangtechikusról a meghívónak kell gondoskodnia.

Különlegesség: Aranyosi Péter humorista és Vida Péter színművész közös produkciója: Miskolci gyökerek

Írásos ajánlatkérés Aranyosi Péter műsorára: [email protected]

Megrendelés előtt nézd meg Aranyosi Péter humorista interjú-videóját

Lorán Barnabás Trabarna megrendelhető céges rendezvényre, falunapra, szállodai rendezvényre, születésnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, iskolai rendezvényekre. Ha Trabarna elérhetősége iránt érdeklődsz, klikkelj ide:

Lorán Barnabás telefonszáma

Badár Sándor elérhetősége: megrendelhető céges rendezvényre, falunapra, szállodai rendezvényre, születésnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, iskolai rendezvényekre.

Badár Sándor megrendelése

Kertész Ricsi, vagyis Ricsifiú megrendelése: telefonszáma kiadható céges rendezvényre, falunapra, szállodai rendezvényre, születésnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, iskolai rendezvényekre. Klikk ide:

Ricsi fiú elérhetősége

Badár Tamás bűvész elérhetősége: megrendelhető céges rendezvényre, falunapra, szállodai rendezvényre, születésnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, iskolai rendezvényekre. Badár Tamás megrendelése itt:

Badár Tamás telefonszáma

Bűvészek mellé rendelj humoristákat is!

Humorista rendelés

Humoristák, bűvészek megrendelése:

Stand Up Comedy humoristák

Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Beleznay Endre, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, Bruti, Somogyi András, Nádas György, Maksa Zoltán, az Aradi-Varga páros... és még sok-sok kiváló parodista, humorista a Showder Klubból és a Rádiókabaréból - akár pénz-visszafizetési garanciával!

Aranyosi Péter humorista megrendelése

Humoristák megrendelése

Bűvészműsor céges vagy családi rendezvényre, falunapra, városnapra, nyugdíjas-találkozóra, iskolai rendezvényre, disznóvágásra, űrállomás-átadó népünnepélyre!

Stand Up Comedy fellépők

Aranyosi Péter megrendelése céges rendezvényre vagy privát eseményekre villámgyorsan itt:

Aranyosi Péter telefonszáma

Aranyosi Péter az egyik legnépszerűbb humorista! Elérhetősége itt:

Aranyosi Péter elérhetősége

Céges rendezvényre fellépők

Cégre szabott interaktív produkciók, elégedettségi garanciával, sztárfellépőkkel és profi szervezéssel.

Interaktív műsorok

Okostelefonnal, vidámsággal, rengeteg kitűnő poénnal: településkvíz, márka-kvíz, rendkívül vicces műveltségi vetélkedő!

Bűvészek, humoros illúziók előadói:

Bűvészműsor rendelés

Bűvészműsorok, családi szórakoztató műsorok és interaktív gyerekműsorok a legjobb áron rendelhetőek a "Gyerekműsor" menüpontban!

Hajnóczy Soma, Kelle Botond, Badár Tamás, Kiss Balázs, Kovács Bence, Bognár Krisztián, Párkányi Kolos, Lui, Molnár Zoltán... és még sok kiváló bűvész!

Részletekért, árajánlatért keress az elérhetőségeimen! Klikkelj ide:

Bűvész rendelés

Kérj villámgyors, kötelezettség-mentes és ingyenes ajánlatot céges rendezvényedre a "Kapcsolat" menüpontban!

Badár Tamás elérhetősége

Mennyibe kerül egy humorista fellépése?

Humorista árak

Ki mennyibe kerül? Ki olcsóbb? Ki vállal szabad téren is fellépést olcsóbban? Mennyi az útiköltség?

Humoristarendelés

Stand Up comedy humorisák megrendelése!

Falunapra fellépők

Falunapra sok fellépő nem vállal műsort - de itt villámgyorsan megtudhatod, hogy kik azok, akik igen:

Falunapra műsor

Mulatós és operett produkciók is, nemcsak humoristák, bűvészek!

Futóversenyre műsorvezető

Maratonra, félmaratonra, bármilyen futóversenyre, sportversenyre műsorvezető sportolói és műsorvezetői tapasztalatokkal!

Szórakoztató műsor céges rendezvényre

Szórakoztató műsorok és fellépők megrendeléséért klikkelj a "Kapcsolat" menüpontra!

Céges rendezvényekre Kőhalmi Zoltán műsora megrendelhető! Klikk erre a szövegre:

Kőhalmi Zoltán telefonszáma

Céges rendezvényre programok

A céges rendezvényekre változatos programok, operett és kabaréműsorok, stand up comedy humoristák, cégre szabott műsorok: céges rendezvényre műsorok

Sportversenyre műsorvezető

Futóversenyre műsorvezető, aki rendszeresen indul és konferál is futóversenyeken?

Klikkelj a Kapcsolat menüpontra és kérj villámgyors ajánlatot!

Aranyosi Péter megrendelése

Aranyosi Péter telefonszáma nem kiadható, megrendeléssel kapcsolatban hívd ezt a telefonszámot: +36 20 20 99 7 99

Műsorvezetők rendezvényre

Fellépő rendelés

Humoristák, bűvészek, operett és mulatós produkciók:

Fellépő rendelés céges rendezvényre

Céges rendezvényre is rendelhetsz fellépőket - akár garanciával is!

 

Ajánlatkérés