Dumafüred 2017


Stand Up Comedy humoristák Balatonfüreden

  A Dumafüred 2017-ben is a humor kedvelőinek legjobban várt fesztiválja.

Dumafüred 2017 program

  A Dumaszínház társulata a hírek szerint a legjobb előadásokból állította össze a Dumafüred 2017.évi programját. Ízelítő a programból: Benk Dénes, Csenki Attila, Felméri Péter, és Tóth Edu szigorúan felnőttekhez szól (Szex és más tabuk), Badár Sándor és fia, Tamás a humort bűvészettel fokozza, Aranyosi Péter és Dombóvári István úti élményeikről mesélnek (Ketten az úton), Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közös műsorában pedig a hétköznapi lázadásoké lesz a főszerep (Csakazértis!). Nemrég mutatta be Kiss Ádám és Benk Dénes vadonatúj közös estjét, melyben az ember felegyenesedésének hátrányairól beszélnek (Humor sapiens), de a Dumaszínház legtehetségesebb fiatal felfedezettjei, a hazai stand-up legfrissebb arcai is mikrofonhoz lépnek a Magyarország, szereplek! című műsorban. A közélettel, politikával foglalkozó Duma Aktuálban Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Lovász László dolgozza fel az elmúlt hónap eseményeit. Hadházi László és Kovács András Péter pedig hozzák nagy sikerű önálló estjüket is, a Tévélaci valamint a Vihar a biliben című előadásokat.

Stand Up Comedy fellépők árak

Humorista előadók megrendelése gyorsan a Kapcsolat menüponton keresztül!

Bűvész rendelés

Gyerekműsor, bűvészműsor rendelés elégedettségi garanciával!

 

Ajánlatkérés