Galla Miklós humorista kéri a Karinthy-gyűrűt
A humorista mellett kiállt Kőhalmi Zoltán és Puzsér Róbert is.

Ahogy korábban is írtam róla, Galla Miklós 2021. februárjában a humoristák legnagyobb elismerésének számító Karinthy-gyűrű 2021-es tulajdonosának hihette magát, de a díjátadót megelőző hetekben a humorista körül botrány tört ki: a díj odaítéléséről döntő állami médiacég, az MTVA váratlanul visszavonta az elismerést. Dobos Menyhért, az MTVA illetékes igazgatója arról tájékoztatta Galla Miklóst, hogy tevékenysége nem összeegyeztethető az úgynevezett "közmédia" értékrendjével. Pontosabb indok nem hangzott el, ezért először egy politikai szál is került a történetbe, de később kiderült, hogy egy olyan korábbi fellépés állhat az ügy hátterében, ahol a humorista a közönségnek megmutatta a nemi szervét.
Lapinformációk szerint az lehet az MTVA döntésének hátterében, hogy Galla Miklós nemrég egy előadáson teljesen meztelenre vetkőzött a színpadon a Fészek klubban. A humorista egy hátul kivágott alsónadrágban állt a színpadra, majd később állítólag a nemi szervét is elővette.
Galla Miklós elmondta, a hír igaz, de már három, sőt tíz éve is meztelenkedett a színpadon, szóval szerinte ez nem ok a Karinthy-gyűrű visszavonására. A humorista korábban is sokat láttatni engedett magából, tehát februárban, a díj odaítélésekor is tudni lehetett, hogy exhibicionista, illetve hozzátette, hogy a meztelenség része a kortárs művészetnek.

A humorista a Facebook-oldalán nemrég üzent az MTVA-nak és megköszönte a mellette kiállók támogatását.
Köszönöm, hogy Kőhalmi Zoltán és Puzsér Róbert is megvédtek. Egyébként az ominózus vetkőzés egy teljesen zártkörű rendezvényen történt, amelyen összesen hét személy volt jelen, mind ismerősök. Tehát semmiféle nyilvános meztelenkedés nem volt. Mához egy hétre kérem a teljesen ok nélkül visszavont, 40 év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet!
HUMORISTA FELLÉPŐK
Stand Up Comedy előadók megrendelése
Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Badár Tamás, Beleznay Endre, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, Bruti, Somogyi András, Nádas György, Maksa Zoltán, Szikra László, Bach Szilvia, Ricsifiú, az Aradi-Varga páros... és még sok-sok kiváló parodista, humorista a Showder Klubból és a Rádiókabaréból - akár pénz-visszafizetési garanciával!

Humoristák
Bűvészműsor céges vagy családi rendezvényre, falunapra, városnapra, nyugdíjas-találkozóra, iskolai rendezvényre, disznóvágásra, űrállomás-átadó népünnepélyre!