Rekop György kábítószer birtoklása
Marihuánát találtak egy Showder Klub-os stand up comedy humorista erkélyén. Nagy ügy!
Elfogultságot jelentek, mert Rekop György humorista a barátom. Marihuánát találtak az erkélyén a rendőrök. Valaki leadta a drótot a rendőrség akciójáról egy újságírónak, a bulvárlap névvel, szinte pontos lakcímmel megírta a történetet. Gyilkosoknak, gyermek-molesztálóknak nem szokták kiírni a teljes nevét a hírekben, itt meg már azt is tudjuk, melyik utcában, a második emeleten lakik a humorista a barátnőjével.
"Nagy mennyiségű kábítószert találtak Rekop György lakásán". Ezzel el lehet adni az újságokat, bravó!
A lapnak egy szomszéd számolt be a történtekről. Mint elmondta: még a múlt héten (szerk: szeptember 29-én) razziáztak a showman (!) lakásában, ahol állítólag drogot találtak, és emiatt előállították. Hozzátette, sejtette, hogy valaki fűfogyasztó lehet a házban, de arra nem gondolt, hogy éppen a híresség lehet az.
„Az az igazság, hogy jó ideje lehetett érezni a lépcsőházban a jellegzetes fűszagot, esténként pedig az erkélyajtón is betódult a füstje. Meglepett, amikor megtudtam, hogy éppen ez a humorista srác volt az. Nem gondoltam, hogy egy ismert ember ennyire nyíltan tolná, de hát ezek szerint mégis” –nyilatkozta a szomszéd.
A bulvárlap megkeresésére a BRFK ezt írta: „ A XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra 2020. szeptember 29-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy a XIX. kerület Bethlen Gábor utcában lévő egyik lakás erkélyén fűnek látszó növények vannak. A kerületi rendőrök a bejelentés alapján kimentek a helyszínre, ahol kutatást tartottak. A kutatás során a nyomozók kábítószergyanús növényi származékot, valamint két kábítószergyanús növényt találtak és foglaltak le, továbbá az ott lakó R. Gy.-t és L. K.-t elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozók R. Gy.-t kábítószer-birtoklás bűntett gyanúja miatt, míg L. K.-t kábítószer-birtoklás vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.”
Szóval a bulvárlapok címlapjain szereplő "nagy mennyiségű kábítószer" valójában "kábítószergyanús növényi származék, valamint két kábítószergyanús növény".
A helyzet tehát az, hogy amit a bulvárlapok leírtak, nem teljesen fedi a valóságot. Ahogy Gyuri is nyilatkozta: "egy pár füves cigiről van szó, csekély mennyiségről, alkalmi fogyasztásról."
Valószínűleg az erkélyen cigizett és zavarta valamelyik szomszédot a füst. Kulturált országokban ilyenkor megkérik Gyurit, hogy "lécci, ne itt cigizz, mert a kiteregetett zokniknak fű szaga lesz" és pont.
Rekop Gyuri azt tette még hozzá: "...vannak jóakaróim, akik felnyomtak, és most úgy állít be a sajtó, mintha én lennék a kispesti Pablo Escobar. Vicc, hogy a XXI. század Európai Uniójában ez még téma.”
A humorista szerint röhejes, hogy a XXI. század Európai Uniójában pár füves cigiről kell beszélni.
A jelenlegi drogszabályozás szerint, ha Rekop Gyurinál és a barátnőjénél csak csekély mennyiséget találtak, és korábban nem vettek részt elterelésen, valamint beismerték tettüket, akkor drogprevencióra mehetnek bíróság helyett. Ellenben, ha a lefoglalt fű tiszta THC-tartalma több mint hat gramm, mindenképp le kell folytatni az eljárást, aminek a vége akár ötéves büntetés is lehet.
ÖT ÉVES BÜNTETÉS marihuána, gyengébbek kedvéért: füves cigi miatt. Ha ez így van, az Adrián kokaint szívó, prostituáltakkal hetyegő korrupt "úriemberek"-nek már rég a 150 éves börtönbüntetésüket kellene tölteniük Szegeden a Csillagban.
FRISSÍTÉS: REKOP GYÖRGY ELLEN EJTETTÉK A VÁDAKAT!
Rekop György műsorrendelés
Természetesen Rekop György szabadlábon van és fellépéseket is vállal! Rendeld meg Te is a Shoder Klub és a Comedy Central nagydumás humorista fellépőjét!
Műsorrendelés több fellépővel:
Stand Up Comedy humoristák megrendelése
Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Beleznay Endre, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, Bruti, Somogyi András, Nádas György, Maksa Zoltán, Ricsifiú, az Aradi-Varga páros... és még sok-sok kiváló parodista, humorista a Showder Klubból és a Rádiókabaréból - akár pénz-visszafizetési garanciával!
Kiss Ádám megrendelése
A Showder Klub egyik legnépszerűbb előadója.
Dombóvári István megrendelése
Nemcsak humorista, műsorvezető és a Jászkarajenői Művelődési Ház vezetője
Szomszédnéni Produkciós Iroda megrendelése
Az erdélyi humoristák, akik Karinthy-gyűrűt is nyertek
Humorista rendelés
Bűvészműsor céges vagy családi rendezvényre, falunapra, városnapra, nyugdíjas-találkozóra, iskolai rendezvényre, disznóvágásra, űrállomás-átadó népünnepélyre!
Humorista árak
Ki mennyibe kerül? Ki olcsóbb? Ki vállal szabad téren is fellépést olcsóbban? Mennyi az útiköltség?
Céges rendezvényre programok
A céges rendezvényekre változatos programok, operett és kabaréműsorok, stand up comedy humoristák, cégre szabott műsorok: céges rendezvényre műsor
Stand Up Comedy fellépők
Aranyosi Péter megrendelése céges rendezvényre vagy privát eseményekre villámgyorsan itt:
Céges rendezvényre fellépők
Cégre szabott interaktív produkciók, elégedettségi garanciával, sztárfellépőkkel és profi szervezéssel.
Interaktív műsorok
Okostelefonnal, vidámsággal, rengeteg kitűnő poénnal: településkvíz, márka-kvíz, rendkívül vicces műveltségi vetélkedő!
Műsorvezetők rendezvényre
Fellépő rendelés
Humoristák, bűvészek, operett és mulatós produkciók:
Fellépő rendelés céges rendezvényre
Céges rendezvényre is rendelhetsz fellépőket - akár garanciával is!