Szép Bencehumorista · bűvész · műsorvezető

Kabaréműsor a Graefl majorban, Kétútközben

Szép BenceHÍREK

Humoristák Kétútközben

Kétútközben (Heves megyében), a Graefl Majorban ismét humoristák szórakoztatják a vendégeket: 2019. június 21-én, pénteken 19.00-tól Ürmös Zsolt és Szép Bence kabaré-előadását láthatják a nézők, akik természetesen paródiákat, stand up comedy-t és bűvészműsort is láthatnak majd.

Ürmös Zsolt, kreatív író és szerkesztő olyan legendás és emlékezetes humorműsorok munkatársa, mint például a Rádiókabaré, az Esti Showder Fábry Sándorral, a Bagi-Nacsa Show, a Vak komondor vagy a Dumakabaré.

A humorista Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen (ma Szent István Egyetem) szerzett okleveles agrármérnöki és környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomákat.

1993-ban a Pölös–Ürmös-duó tagjaként a Ki mit tud? televíziós műsor középdöntőjéig jut. 1994-ben a Magyar Televízió Humorista kerestetik műsorának különdíjasa. Az ezt követő években az ország szinte valamennyi településén fellép, emellett író-ötletadója többek között az Uborka című politikai bábkabarénak (1994-2001), a Szatellit és a Szeszélyes évszakok (2001–2003) televíziós műsorainak. 2001-től megszűnéséig kabarészerzőként dolgozik a Mikroszkóp Színpadon.

2006-ban a Magyar Rádió Humorfesztiválján, szerzői kategóriában a Magyar Rádió díját kapja. Íróként és szerkesztőként működik közre a Rádiókabaréban és számos televíziós szórakoztató műsorban. 2007-től Bagi Iván és Nacsa Olivér televíziós műsorainak kreatív írója (Médiacápa, Bagi-Nacsa Show, Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán). 2009-től tagja Fábry Sándor kreatív csapatának (Esti Showder Fábry Sándorral, Fábry Most). 2008-tól a Hócipő szatirikus kéthetilap munkatársa, ahol Varga Ferenc József humoristával közösen szerkeszti a Palimadarak Klubja és a Heti Kamu rovatokat.

2009-ben Szójjá be! és Dumakorzó címmel stand-up comedy esteket állít színpadra a Mikroszkóp Színpadon.

2010-ben Varga Ferenc Józseffel és fiatal humoristákkal közösen megalapítja a Stand Up Brigád humorista társulatot, melynek megalakulásától művészeti vezetője. Társulata 2013-tól a Bethlen Téri Színház-ban talál otthonra, ahol a színház vezetőségével közösen azt a célt tűzik ki, hogy megújítsák a többszereplős kabaré műfaját, újraélesztve a Kellér Dezső nevével fémjelzett, pesti Csikágó egykori legendás kabaréját.

A humoresten Szép Bencével közösen adnak elő kabaré-jeleneteket, jegyeket a Gaefl Majorban lehet venni, vagy előzetesen az alábbi elérhetőségeken:

info@ketutkoz.hu vagy +36 70 947 54 76

Ne hagyd abba, nagyon jól olvasol!

Nézd meg a többi cikket is, hiszen a kiemelt szövegekre klikkelve további érdekességekről értesülhetsz:

ÚJ BEMUTATÓ! ÚJ BEMUTATÓ! ÚJ BEMUTATÓ!

SZOMSZÉDBÁCSI KABARÉ HIVATAL

PÖLÖS JÁNOS ÉS SZÉP BENCE

vagyis a paThalia Társulat Kabaré Kommandó 2019-es új előadása
Kabaré jelenetek és stand up comedy. Egy este, amikor a leghíresebb humoristák is fellépnek. (Csak nem Kecskeméten, de ez most mindegy...) Az előadásra okostelefont hozni nem kell félnetek jó lesz! Az úri közönség nevet és tapsol. A színházteremben felejtett gyerekeket felneveljük, de ha 18 évesek lesznek, megkeresik majd a szüleiket, becs'szó! Az est zárásaként humorista-simogatót is tartunk.
SZOMSZÉDBÁCSI KABARÉ HIVATAL
Írta-rendezte-előadja-zenéjét szerezte-a bazsalikomot gondozta:
Pölös János és Szép Bence
(paThalia Társulat Kabaré Kommandó)
2019. május 17, péntek, 19.00
KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ
RUSZT JÓZSEF STÚDIÓSZÍNHÁZ
6000 Kecskemét, Katona József tér 5.
Jegyvásárlás: Telefon: +36 76-501-170 E-mail cím: szervezes@kecskemetikatona.hu Weboldal: http://www.kecskemetikatona.hu

Humorista rendelés

Bűvészműsor céges vagy családi rendezvényre, falunapra, városnapra, nyugdíjas-találkozóra, iskolai rendezvényre, disznóvágásra, űrállomás-átadó népünnepélyre!

Stand Up Comedy humoristák

Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Beleznay Endre, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, Bruti, Somogyi András, Nádas György, Maksa Zoltán... és még sok-sok kiváló parodista, humorista - akár pénzvisszafizetési garanciával!

Stand Up Comedy előadók

Aranyosi Péter megrendelése céges rendezvényre vagy privát eseményekre villámgyorsan itt:

Aranyosi Péter telefonszáma

Bűvészműsor rendelés

Bűvészműsorok, családi szórakoztató műsorok és interaktív gyerekműsorok a legjobb áron rendelhetőek a "Gyerekműsor" menüpontban!

Hajnóczy Soma, Kelle Botond, Badár Tamás, Kiss Balázs, Kovács Bence, Bognár Krisztián, Párkányi Kolos, Lui, Molnár Zoltán... és még sok kiváló bűvész!

Részletekért, árajánlatért keress az elérhetőségeimen! Klikkelj ide:

Bűvész rendelés

Kérj villámgyors, kötelezettség-mentes és ingyenes ajánlatot céges rendezvényedre a "Kapcsolat" menüpontban!

Falunapra főzőműsor

Főzőműsor kiváló séfekkel vagy főzni tudó nagydumás humoristákkal!

Humorista előadók, parodisták, stand up comedy előadók céges partira közvetlenül a fellépőktől! Klikk ide:

Céges rendezvényre műsorok

Cégre szabott interaktív produkciók, elégedettségi garanciával, sztárfellépőkkel és profi szervezéssel.

Interaktív műsorok

Okostelefonnal, vidámsággal, rengeteg kitűnő poénnal: településkvíz, márka-kvíz, rendkívül vicces műveltségi vetélkedő!

Borversenyre műsor

Egy okostelefonnal játszható interaktív játék, amit született és művelt alkoholisták, absztinensek és alkalmi alkoholfogyasztók is egyaránt imádnak - meghökkentő tények, érdekességek, izgalmas és szellemes kérdések, döbbenetesen vicces fotókkal megspékelve!

Részletekért klikk ide: Interaktív műsorok

Mennyibe kerül egy humorista fellépése?

Humorista árak

Ki mennyibe kerül? Ki olcsóbb? Ki vállal szabad téren is fellépést olcsóbban? Mennyi az útiköltség?

Falunapra fellépők

Falunapra sok fellépő nem vállal műsort - de itt villámgyorsan megtudhatod, hogy kik azok, akik igen:

Falunapra műsor

Mulatós és operett produkciók is, nemcsak humoristák, bűvészek!

Mobiltelefonos műsor

Ha a közönség folyton a telefonját nyomkodja műsor közben - itt a megoldás! A mobiltelefonos műsor!

A nagy sikerű bűvészműsor, az Illúzió mesterei 2020-ban is folytatódik!

Nézd meg itt, hogy kik lesznek a bűvészshow fellépő bűvészei:

Illúzió mesterei 2020 fellépők

Céges rendezvényre programok

A céges rendezvényekre változatos programok, operett és kabaréműsorok, stand up comedy humoristák, cégre szabott műsorok: céges rendezvényre műsor

Ingyenes fellépést vállal

Kiemelt médiafigyelmet kapó jótékonysági rendezvényekre (pl. Böjte Csaba a Papp László Budapest Sportarénában, Ökumenikus Segélyszervezet nagyrendezvényei) humoristák, bűvészek, stand up comedy előadók is felkérhetőek.

Figyelem: óvodai-iskolai jótékonysági bálokra, kisebb rendezvényekre az ismert fellépőknek nincs kapacitása ingyen fellépést vállalni!

Vicces egy százalékos kampány

HívásAjánlatot kérek